MENÜ

Vampireplussz
vámpíros sorozatok,filmek,történetek

Xavi és Florence egy partyn pörgött

 

Xavi és Florence egy partyn pörgött:)

Ez a hét egyértelműen a divaté, hiszen sorra rendezik a bemutatókat főleg új trendekkel de előjönnek a régebbiek feltuningolt néhány cuccal való megspékeléses verzió is. Azt ugye tudjuk, hogy Xavi eléggé kényes a ruha témára, nem mindegy neki, hogy hogy néz ki, még a hétköznapokat is beleérve, na nem úgy mint Robert aki most már egyre inkább egy farkasra vagy egy grizzlyre emlékeztet:) Xavi számos premieren és promón vett részt főleg Ashleyvel az Eclipse idején, már ekkor megfigyelhető volt, hogy a laza stílus nagyon fekszik neki és hogy ezzel fogja végig vinni ezt az időszakot. Most azonban vagy váltani akar vagy csak felfrissíteni a ruhatárát vagy csak érdekli, vagy a barátnője miatt de ismét részt vett egy divatbemutatón 14.-én. Ez már a második Xavi:) A 2011-es tavaszi kollekciót ünnepelték egy party keretében amit a Mulberry’s New York Fashion Week Party keretében tartottak meg természetesen New York-ban. Azonban nem csak Xavi volt ott az eseményen, hanem az Eclipse Hivatalos zenei Listáján is ott lévő Florence aki a machine-nal érkezett, majd elkaptak egy mikrofont valamint megragadtak egy gitárt és kővé zúztak mindent szokásukhoz híven:) Szóval mialatt egy Twilight zene szólt a Twilightos vámpír barátnőjével pörgött, tetszik ez az összetétel, így párossával mennek jönnek az alkonyatos srácok. A Díszlet egyszerűen vadító volt, hát már láttunk különleges elképzeléseket pl az arcok nélküli divatbemutatós cuccokat viselő bábúk akik előtt a hírességeket fényképezték, most azonban erre rátesznek még egy növénnyel. Mert a növény dolog úgy látszik örök New Yorkban. A hátteret ezúttal olyan karton bábúk alkották amik természetesen viselték a,legtrendibb ruci költeményeket, különböző helyzeteket próbáltak előidézni úgy hogy azt sugallják, minden alkalomkor lehet viselni ezeket a cuccokat. Volt egy olyan csajszi akinek a lába elé még kutyust is biggyesztettek, szóval nagyon nagy volt. Ezek fekete fehérben lehangolóan hatottak, de megspékelték ezt az egészet még hatalmas piros virágokkal, amik teljesen beragyogták a teret egyedi stílust és kinézetet adva az egész divatbemutatónak.

 

Vampire Diaries sztárinterjúk 3.: Paul Wesley

Az E! interjú 3. része a Vámpírnaplókban Stefant alakító sztárral.

Paul Wesley

Paul Wesley elárulja, hogy Stefan összetörik miután megtudja, hogy “Damon és Elena csókolóztak”. Sértésnek veszi, hiszen testvére tudja, hogy szereti a lányt. Ez egy amolyan “Nem foglalkozok többet ezzel a fickóval” állapotot eredményez nála. “Ezen a ponton nem igazán érez vele együtt, nem érdekli.”

Az Elenával való kapcsolatot a színész egyfajta átalakulásként írja le. “Stefan belenyugszik abba ki is ő, a második szezon sokkal inkább az elfogadásról szól. Ez vagyok.” Más dolgokat is látunk majd Stefantól. “Nevet, vidám lesz.”

Az előzetesben bemutatottak felvetik a kérdést, hogy Katherine érdeklődése Stefan iránt vajon viszonzásra talál-e? Wesley szerint ez nem olyan egyszerű. “Egykoron azt hitte szereti, de ő az, aki felelős a halhatatlanságáért is. Nehéz. Undorodik tőle, de egy kicsit érdeklődik is.”

És hogy milyennek látná szívesen Paul Stefant? Mind a legtöbb színészt, Wesley-t is vonzza a sötét oldal eljátszása, de nem feltétlenül csak azt szeretné megmutatni. Szeretné ha karaktere “nem csak elnyomott lenne és elfogadná a terhet, hanem sokkal kezdeményezőbbnek mutatkozna.”

Hírek

  • Alkonyatról
    2010-09-16 20:47:09

    Alkonyat (Twilight)

     

    Az alkonyat Stephanie Meyer első regénye.

    Következő részek címe:

    • Újhold (New Moon)
    • Eclipse
    • Breaking down

     

    A történet főhőse Isabella Swan, akit egyszerűen csak Bellának hívnak a barátai.

    Miután édesanyja újraházasodik, Bella elköltözik apjához Forksba. Bella édesapja a kisváros rendőrfőnöke.

    Az iskolában kíváncsisággal vegyes szeretettel fogadják, egy valaki azonban kifejezetten ellenséges vele. Az ő neve Edward Cullen.

    Ő az, akit kerülnek a diákok, ő az aki kerüli a diákokat, és ő az, akibe reménytelenül beleszeret Bella is. A város környékén élő indián rezervátum tagjai félelmetes meséket suttognak Edwardról és a családjáról. Bella viszont minél jobban megismeri a fiút, minél több titok merül fel vele kapcsolatban, és annál jobban beleszeret. Végül már a fiú sem tud távol maradni tőle, megosztja vele legféltettebb titkát, és közel engedi őt saját családjához, ezzel viszont hatalmas veszélybe kerül a lány élete.

Szavazás

Melyik film tetszik leginkább neked?
Vámmpírnaplók
Alkonyat
New moon
Eclipse
Asztali nézet